Előző Következő

Várfürdő hírek

A Gyulai Várfürdő három kategóriában szerzett ötcsillagos minősítést - Interjú

A Gyulai Várfürdő három kategóriában szerzett ötcsillagos minősítést - Interjú
Dr. Ruszinkó Ádám, turizmusért felelős helyettes államtitkár Czeglédi Gyulával, a Magyar Fürdőszövetség elnökével Nyíregyházán átadta a Nemzeti Tanúsító Védjegy rendszerben megszerzett "csillagokat" az érintett fürdőknek. Boros László Attila, a Gyulai Várfürdő ügyvezető igazgatója ezt követően nyilatkozott az elért eredményekről.

- Hány "csillagos" lett a Gyulai Várfürdő 2015. májusától?
- A Gyulai Várfürdő három kategóriában kérte a Magyar Fürdőszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium minősítését: a strandfürdő, a gyógyfürdő és az élményfürdő kategóriákban. A saját előminősítésünk alapján sejthető volt, hogy mindegyikben öt csillagra pályázhatunk, ez be is bizonyosodott.  Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy mindhárom kategóriában a legmagasabb minősítést nyertük el.

Azt gondolom, hogy a Gyulai Várfürdő valóban Magyarország élvonalába tartozik. Ez a minősítés pedig egy nagyon fontos ezköze annak, hogy a vendégek felé is láthatóvá, és összehasonlíthatóvá tudjuk tenni a fürdőszolgáltatásokat. Hiszen lehet készíteni nagyon szép fotókat, vendégcsalogató leírásokat, ez viszont egy független, szakmai minősítő rendszer, ahol objektív kritériumok alapján adják meg a csillagokat a fürdők számára.


Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár Czeglédi Gyulával, a Magyar Fürdőszövetség elnökével átadta a Nemzeti Tanúsító Védjegy rendszerben megszerzett

 

Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár Czeglédi Gyulával, a Magyar Fürdőszövetség elnökével átadta a Nemzeti Tanúsító Védjegy rendszerben megszerzett "csillagokat" az érintett fürdőknek, köztük a Gyulai Várfürdőnek is




Másrészről magunk számára is magadra tettük a mércét, hiszen aki ezentúl hozzánk látogat, azonnal az ötcsillagos elvárásokkal érkezik, aminek minden nap, minden vendég esetében meg is kell felelnünk.

- Bár ez egy magyar rendszer, a külföldiek számára is egyfajta mércét jelent, ami a Várfürdő számára is kiemelten fontos, igaz?
- Nálunk Gyulán, a román határ mentén nagyon fontos az, hogy a külföldi vendégek is tudomást szerezzenek minden hasonló elismerésről. Az nagyon nagy segítség, hogy a Nemzeti Tanúsító Védjegy hasonlít a Hotelstars szállodáknál alkalmazott csillagos rendszeréhez. Tehát ha valaki azt hallja külföldön, hogy a Gyulai Várfürdő egy ötcsillagos fürdő, akkor jó eséllyel tud asszociálni a minőségre, a szolgáltatások színvonalára.



Boros László Attila, a Gyulai Várfürdő ügyvezető igazgatója is részt vett a Magyar Fürdőszövetség nyíregyházi közgyűlésén

 

Boros László Attila, a Gyulai Várfürdő ügyvezető igazgatója is részt vett a Magyar Fürdőszövetség nyíregyházi közgyűlésén





- Nemrég kezdődött a szabadtéri fürdők szezonja. Idén mire számítanak Gyulán?
- Egy fürdőigazgatótól azt kérdezni, hogy milyen szezonra számít, olyan mintha egy politikustól kérdeznék a választás előtt, hogy milyen eredményre számít: természetesen jóra, de ezt nem lehet sajnos kiszámítani. A tavalyi nyarunk országszerte igen rosszul alakult. Azok a fürdők, amelyek zárt, fedett létesítménnyel is tudták várni a vendégeket, azok jobb évet zártak.

Ezidáig a tavalyi év vendégforgalmát hozzuk, bízunk benne, hogy a tavalyi nyarat időjárás szempontjából már nem lehet alulmúlni, és augusztus végén már a 2014-esnél jobb szezonos eredményekről tudunk majd beszámolni!


MCOnet