Előző Következő

Várfürdő hírek

A Gyulai Várfürdő országos médiakampánya

A Gyulai Várfürdő országos médiakampánya
Interjú Boros László  Attilával, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezetőjével, melyben tájékoztat minket a Gyulai Várfürdő Országos médiakampányáról. "Csobbanás a Gyulai Várfürdő  medencéibe, újjászületés a Castello Szaunaparkban, kényeztetés a Beauty Masszázsszalonban, kalandozás a  gyulai várban. Virágillat, szivárvány, élmény, szerelem...Ez Gyula, a  történelmi fürdőváros!"
A Gyulai Várfürdő  televíziós médiakampányt indított el a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.-vel közösen Sinai-Hajnal Edit marketing menedzser szervezésében. Egy reklámfilm segítségével mutatjuk be fürdőnk  sokoldalúságát, szolgáltatásait, ezzel városunkba és fürdőnkbe  csalogatva a látogatókat. Az anyag összeállításánál fontosnak  tartottuk, hogy városunk látnivalói, turisztikai attrakciói is  megjelenjenek az anyagban, hiszen csak így tudunk teljes képet  nyújtani a kedves utazni vágyó vendégeknek, sugallva azt, hogy érdemes  ellátogatni egy olyan szép és hangulatos városba, mint Gyula, ahol élő  történelmet láthatunk a vár falai között, virágokban gyönyörködhetünk,  a tiszta, rendezett utcákon, zöld parkok csábítanak a pihenésre, s  ahol szökőkutak teszik hangulatossá a belvárost. Számos, színesebbnél  színesebb rendezvényt, felhőtlen szórakozást ígér vendégeinknek a  2011-es nyári szezonban is. Strandfürdő és gyógyfürdő, szaunapark és  masszázs szalon, itt minden adott egy tartalmas vakáció eltöltéséhez!

Gyulai Várfürdő

Virágokban gyönyörködhetünk és csobbanhatunk is Gyulán


Filmünket május 16-tól, június közepéig tekinthetik meg a  televíziónézők a következő csatornák reggeli műsoraiban: M1 Ma reggel,  RTL KLub Reggeli, Tv2 Mokka, a Duna Televízió esetében elsősorban a  Híradó előtt vagy után vetítik le reklámanyagunkat. Látogassák meg a Gyulai Várfürdő Facebook oldalát is, hiszen filmünket, híreinket és információinkat naponta többször megosztjuk ismerőseinkkel!

Május utolsó  hetében városunkban és a Gyulai Várfürdőben forgat az RTL  Klub népszerű utazási magazinjának, a Törzsutasnak a stábja. Egy  professzionális csapat munkája eredményeként egy 26 perces városi  filmet készíttetünk, melyet számos alkalommal sugároz majd a csatorna,  nem is beszélve az előzetes beharangozókról. A Törzsutas június elején  tűzi műsorára a történelmi fürdővárost és az "egészség bástyáját".

Castello Szaunapark

Aki  pihenni és magát kényeztetni szeretné, annak ajánlják a Beauty  Masszázs Szalont vagy a Castello Szaunaparkot


Az írott médiában is szerepelni fogunk, szintén június első hetében az  ország legnépszerűbb női magazinjában, a Kiskegyedben olvashatnak rólunk. A hetilap  olyannyira népszerű, hogy közel 1 millióan olvassák, s már  a határon túl is (Románia, Szerbia) elérhető. A tavaly nyári sikeres  megjelenésünket szeretnénk az idén is megismételni. A terjedelmes, két  teljes oldalas PR-cikkben gyulai strandolásra csábítjuk az olvasókat. Aki  pihenni és magát kényeztetni szeretné, annak ajánljuk a Beauty  Masszázs Szalont vagy a Castello Szaunaparkot.

gyula

Május 23-tól nyitották meg a hullám- és a gyermekmedencét a Várfürdőben


A nyári szezonban a családokat célozzuk meg elsősorban. A  csökkentett belépőjegyárak mellett a 6 év alatti gyermekek ingyenesen  fürdőzhetnek nálunk. Az új Gyermekkuckóban kedvükre szórakozhatnak  vagy akár pihenhetnek, míg szüleik gyógyulnak vagy kikapcsolódnak.

Kedves Vendégeink! Itt a nyár, strandolni hívjuk Önöket! A jó időnek köszönhetően, látogatóink nagy örömére, május 20-án megnyitottuk a csúszdás medencét!

Az 50-es medence sátorbontása május 23-án kezdődött, június 1-től áll újra az úszni vágyók rendelkezésére. Az itt lévő szauna 6.00-9.00-ig tart nyitva.

Május 23-tól nyitottuk meg a hullám- és a gyermekmedencét. A csúszdákat június 10-től használhatják a csobbanni vágyók.

Jó strandolást és kellemes kikapcsolódást kívánunk minden kedves helyi és Gyulára, a Gyulai Várfürdőbe látogató vendégünknek!


Boros László Attila
ügyvezető
Gyulai Várfürdő Kft.