Előző Következő

Várfürdő hírek

Népszerű volt a nyári úszó és szabadidős tábor a Gyulai Várfürdőben

Népszerű  volt a nyári úszó és szabadidős tábor a Gyulai Várfürdőben
A Gyulai Várfürdő  és a Triton Sport Egyesület a nyári szünet hasznos eltöltésére június 27-től július 29-ig úszó és szabadidős tábort szervezett. A gyerekek 5 héten keresztül heti 5 napos turnusokban 7.30 - 16.30 óráig vehettek részt a programokon. A jelentkezők 4 és 12 év közötti gyulai és környékbeli, illetve több Gyulán nyaraló gyerek volt.
A nap fő programjait a délelőtt vízi foglalkozások, úszásoktatás, vízi játékok adták. Az oktatás folyamán mindenki képességeinek megfelelő csoportban fejleszthette úszás tudását.

A délután folyamán a várossal és a gyulai várral ismerkedhettek a gyerekek. Vendégeink voltak a gyulai rendőrkapitányság munkatársai, akik sikeres önvédelmi és eszközhasználati bemutatót tartottak nekünk.

Ezek mellett szórakoztató programok, versenyek, kézügyességi feladatok, kézműves feladatok, nyelvi játékos feladatok színesítették a gyerekek délutánjait. Legkedvesebb időtöltéseik közé tartozott a hennázás, valamint a kulcstartó készítés. A kézműves foglalkozások során újabb és újabb lehetőséget kaptak ötleteik megvalósítására. A fiúk nagy harcot vívtak a győzelemért a spontán alakult labdarúgó csapatokban. A lányok inkább a népi- és sportjátékokba kapcsolódtak be.

A szeszélyes nyári időjárás ellenére kellemes emlékekkel távoztak a résztvevők. A Gyulai Várfürdő vezetése reméli, hogy sikerült az úszást megkedveltetni a fiatal generációval és a jövőben minél többen visszatérnek majd a Várfürdőbe!