Előző Következő

Várfürdő hírek

III. Várfürdő félmaraton és váltófutás - interjú Boros László Attila ügyvezető igazgatóval

III. Várfürdő félmaraton és váltófutás - interjú Boros László Attila ügyvezető igazgatóval
Boros László Attilát, a Gyulai Várfüdő ügyvezető igazgatóját a nemrég harmadszor megrendezett Várfürdő félmaraton és váltófutásról kérdeztük.

- A Gyulai Várfürdő a névadója ennek a rendezvénynek. Mióta?
- A Várfürdő félmaraton és váltófutás már egy harmadik éve megrendezett jótékonysági rendezvény, mi pedig a kezdetekről mellé álltunk. A főszervező Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület tevékenysége a sérült gyerekek segítése,és mi nagyon fontosnak tartjuk minden olyan tevékenységnek a támogatását, ami az egészség megőrzésével összefügg. Hiába vagyunk gazdasági társaság, emellett jelentős mértékű társadalmi felelősséget is vállalunk, ennek keretében pedig a hasonló kezdeményezéseket segítjük.

III. Várfürdő félmaraton és váltófutás

Az idei évben már több mint 500-an indultak a III. Várfürdő félmaraton és váltófutáson


- Hogyan zajlott maga a verseny?
- Az idei évben már több mint 500-an indultak a megmérettetésen. Ezúttal is a Gyulai Vár és a Várfürdő közötti területről indultak a futók és itt volt a cél is. A 2011-es verseny kuriózuma az volt , hogy az útvonal nem csak Gyula történelmi belvárosán vezetett keresztül, hanem egy 900 méteres szakaszon magán a fürdőn keresztül is.

Várfürdő

Idén is a Gyulai Vár és a Várfürdő közötti területről indultak a futók


- Úgy olvastam, hogy a távot sikeresen teljesítők ingyenesen vehették igénybe a Gyulai Várfürdő szolgáltatásait! Hány főt érintett idén ez a felajánlás?
- Mivel csak néhányan nem teljesítették a 3x7 kilométeres távot, ezért csaknem 500-an fürödhettek aznap térítésmentesen a Várfürdőben.


várfürdő

A bent lévő fürdővendégek plusz élményt jelentett, hogy a fürdőn keresztül vezetett a verseny útvonala


- Milyen hatással van ez a program a fürdő életére?
- Reméljük, hogy az ilyenkor ide látogatók jó hírünket viszik, illetve a bent lévő fürdővendégek is ez egy plusz élményt jelent. Úgy gondolom, hogy ez a fürdőről alkotott pozitív kép kialakításában nagyon fontos.

III. Várfürdő félmaraton és váltófutás

A Gyulai Várfürdő minden évben több sporteseményt támogat


- Más sporteseményeket is támogatnak?
- Van pár kiemelt rendezvény, amelyet minden évben támogatunk. Az egyik ilyen Medivid Aglity Kupa és ParAgility Európa Bajnokság gyulai kupafordulója, ahol sérült és egészséges fiatalok, felnőttek versenyeznek kutyáikkal. Június elején lesz a következő sportesemény, amit támogatni szoktunk. Ez egy kajak-kenu verseny, amely az Élővíz csatornán folyik, ami összeköti Békéscsabát Gyulával. Ezen felül jelentős összegekkel támogatjuk a helyi labdarúgó egyesületet is, akik jelenleg NBIII-ban futballoznak.


Képek: varfurdo.hu,Pénzes Sándor

MCOnet-Kovács Tünde