Előző Következő

Várfürdő hírek

Interjú Boros László Attila ügyvezető igazgatóval a Gyulai Várfürdő fejlődéséről

Interjú Boros László Attila ügyvezető igazgatóval a Gyulai Várfürdő fejlődéséről
Boros László Attila, a Gyulai Várfürdő ügyvezető igazgatója a létesítmény átalakításáról, az elmúlt évek fejlesztéseiről beszélt interjújában.



Interjú Boros László Attila ügyvezető igazgatóval a Gyulai Várfürdő fejlődéséről


A Gyulai Várfürdő utóbbi 3-4 éve a fejlődésről szólt . Azelőtt egy fejlesztési hátrány állt fenn, hiszen néhány évig semmi nem történt a fürdőben. Viszont Magyarország egyik vezető gyógyfürdőjeként az volt a feladatunk, hogy a gyulait ismét a legjobb fürdők közé emeljük, célcsoportjai tekintetében pedig újrapozícionáljuk a fürdőt. Ez egy igen nehéz munka volt, hiszen ez egy több mint 50 éves hagyománnyal rendelkező létesítmény, Gyula vezető turisztikai attrakciója, Békés megye leglátogatottabb turisztikai látványossága - ismertette az ügyvezető igazgató.


Gyulai Várfürdő


Az egész család számára kellemes kikapcsolódást nyújt a Gyulai Várfürdő új Élményfürdője



A fejlesztési irányt az önkormányzattal közösen határoztuk meg. Megegyeztünk abban, hogy szélesítenünk kell a nyári szezont és a célcsoportot. Ezt a célt úgy gondoltuk elérni, hogy egy új, családi élményfürdőt építsünk, de emellett az is fontos volt, hogy a gyógyfürdőt is fejlesszük, hiszen a Gyulai Várfürdő legnagyobb, pótolhatatlan értéke gyógyvíz. A jövőben is ennek a kincsnek a megóvására fogunk koncentrálni, hiszen egymás mellett jól megfér a gyógyvizet kedvelő vendégek tábora, és az élménydúsabb kikapcsolódást kedvelők tábora - nyilatkozra Boros László Attila, hozzátéve: emellett fontos kincs a Gyulai Várfürdő környezete: az a műemléki épített környezet, amely a Gyulai Várból, a Gyulai Kastélyból és Gyula belvárosában áll és a természeti védettség alatt álló 6 hektáros őspark, amely páratlan az egész országban.


MCOnet